Kevés webshop-tulajdonos foglalkozik azzal, hogy naprakészen követi a szabályozásokat és ezek szerint módosítja a honlapját.

 

Ez nem azt jelenti, hogy nem becsületesek, hanem azt, hogy figyelmetlenek, pedig jobb lenne, ha komolyabb figyelmet fordítanának a szabályozásokra, mert a büntetés sokakat érhet meglepetésként. Tehát a lényeg az, hogy a webshopoknak 2024-ben extrán figyelniük kell! Hogy pontosan mire, erről kérdeztük ügyfelünk, a PRove Kommunikáció vezetőjét, Szoboszlai Krisztinát.

– Az elmúlt rövid időszakban gyors egymásutánban érkeztek azok a jogszabályok, amelyek a webshopoknak, illetve azok tulajdonosainak kötelező feladatokat adtak. Legutóbb például 2024. január 1-jével kellett minden webáruház ÁSZF-ét módosítani a békéltető testületek eljárásában és felépítésében bekövetkezett változásai miatt. Aztán érkezett az MPL-mizéria, amire azért sokan felfigyeltek és próbálták megoldani a helyzetet. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Posta rendelet 2024. március 28. napjától webáruházakra kötelezést megállapító rendelkezése fogyasztóvédelmi rendelkezésnek minősül. Ennek megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el az általános fogyasztóvédelmi hatósági és eljárási szabályok alapján. Nem kellett sokáig várni és ismét érkeztek azok a módosítások, amelyek 2024. május 8. napjával ismét webshop ÁSZF-eket érintő jogszabályváltozásokat eredményeztek. Ezek fontos fogyasztói jogokat, illetve a jótállás és az elállás szabályait érintik. – mondja Szoboszlai Krisztina

– Mikortól kell alkalmazni az új szabályokat, mikor kell módosítani a webshop ÁSZF-ét?

– Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet ÁSZF-et érintő változásait már ettől a naptól át kell vezetni az ÁSZF-ekben. (Az új tartós fogyasztási cikkek listája marad a rendelet mellékletében 2024. július 1-jéig, majd utána külön rendeletben jelenik meg a felsorolás.)

– Mik a legfontosabb dolgok?

Először is az, hogy minimum 2 év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre. A jótállási jegyet legkésőbb a termék átadását követő napon kell a fogyasztónak átadni (eddig a termékkel együtt kellett). Törlésre került, hogy igazolható módon kell átadni azt. Ha probléma van, akkor egy vállalkozásnak elsősorban a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton feltüntetett vételárat kell visszatéríteni a vásárló részére. A harmadik javítást követő ismételt meghibásodás esetén a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Változott a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató. A vásárló elállás esetén a webáruház üzlethelyiségében is visszaadhatja a terméket. És ezek csak a leghangsúlyosabbak, vannak még apróságok!

– Ezeket ellenőrzi valaki?

– A válasz igen. Nyilván nem a mikrovállalkozások vannak a legnagyobb veszélyben, az első sorban, de azért mindezt komolyan kell venni a webshopoknak. Már csak azért is, mert március 1-jétől közel tízszeresére növekedett a fogyasztóvédelmi bírság összege, illetve a webshopokat akár blokkolhatja is a hatóság.