A társas vállalkozás egy adójogi gyűjtőfogalom. Ide tartoznak a gazdasági társaságok, a szövetkezetek és az egyéni cégek is.
A Howmuch.net pénzügyi csapata, azért, hogy átfogóbb képet kaphassunk az adózás világának jelenlegi helyzetéről, összegyűjtötte, hogy 2020-ban, melyik országban, mennyi társasági adót kellett fizetni. Mivel a társasági adó teljes rendszerét lehetetlen ábrázolni a kedvezmények és a többkulcsos rendszerek miatt, a legmagasabb adókulcs alapján készítették el a statisztikát, amit a fenti képen is böngészhetünk.
A társasági adó mediánja világ szinten 25 százalék környékén mozog. Ez azt jelenti, hogy az országok fele 25 százaléknál többet, a másik fele pedig annál kevesebbet fizet. Az ábrán sötétlilával vannak megjelölve azok az országok, ahol a társasági adó 30 és 50 százalék között van és világos lilával azok, ahol 20 és 30 százalék közé esik.
Végül világoszölddel láthatók azok a területek, ahol az adókulcs 10-20 százalékos és sötétzölddel, ahol 10 százalék alatt van.
Összesen 15 olyan ország van világszerte, ahol a társaságoknak egyáltalán nem kell adót fizetni. Ilyen például Guernsey, Jersey, a Csatorna-szigetek és a Man-sziget. Az adómentes országok utáni legkedvezőbb társasági adó 9 százalék, ami történetesen Magyarországon és Montenegróban található. Ezután jön Bulgária (10%), Írország (12%) és Románia (16%). Nagyon kevés helyen, de mégis előfordul, hogy az adó mértéke meghaladja a 30 százalékot, például Portugáliában, ahol 31,5 százalék és Franciaországban, ahol már 32,02 százalékról beszélhetünk.
Az eredeti elemzést ide kattintva lehet elolvasni.